Interjú #4 - Audrey

Halihó!

Íme itt az újabb, immáron negyedik interjú, ezúttal Audreyval. Az ő "A napfény íze" című története, mely az AUDREYFICTIONS című blogon található, II. helyezést ért el a "Legjobb fanfiction" kategóriában, maga a blog pedig I.helyezett lett a "Legszebb fejléc" kategóriában.

Interjú:

Kathy F.: Mikor kezdtél el először foglalkozni a blogodnak az írásával?

Audrey: A legeslegelső blogomat még 2009-ben kezdtem írni, utána még rengeteg másik (főképp befejezetlen) oldalt nyitottam, a jelenlegi főoldalamat pedig idén tavasszal kezdtem el írni.

Kathy F.: Mi vitt rá, hogy egyáltalán elkezdj írni?

Audrey: Ezt nem igazán lehet megfogalmazni, ez csak egy érzés; írnod kell, mert csak. Legalábbis nekem ilyen volt a dolog. Állandóan történetek keringtek a fejemben már kisgyerekkoromban is, és muszáj volt őket papírra vetnem, mert máskülönben lehet, már megőrültem volna. 

Kathy F.: Mi az, ami számodra nélkülözhetetlen az íráshoz? (zene, nasi stb)

Audrey: Régebben a csöndet mondtam volna, viszont manapság a zenét látom nélkülözhetetlennek, és azt a tudatot, hogy tudjam, ma már nem kell semmivel foglalkoznom, nyugodtan írhatok bármennyi ideig. Ez utóbbi az igazán nélkülözhetetlen, mert nem tudom leülni, és csakúgy bepötyögni pár sort. 

Kathy F.: Hogyan viszonyulsz az íráshoz, mit jelent számodra?

Audrey: Már nem látom olyan szentimentálisan a dolgokat, mint régen, mert akkor biztos azt feleltem volna erre, hogy "ó, az írás számomra olyan, mint a víz vagy a levegő!". Nem, manapság inkább azt mondom, hogy az életem egyik szerves, feledhetetlen része, amire csak akkor jöttem rá, mikor hosszú hónapokra abbahagytam. Egyébként fantasztikus dolognak tartom, és azt vallom, hogy ezt csak jól lehet csinálni, vagy sehogy. Az ilyen szellemben írt kommentárjaimért már sokszor megkaptam, hogy bunkó vagyok. 

Kathy F.: Hogyan vélekedsz a saját irományodról?

Audrey: Ezen még így soha nem gondolkodtam. Mármint, én a saját irományaimra csak úgy szoktam gondolni, hogy másoknak is okoz-e az én történetem olyan leírhatatlan érzést, mikor például én olvasok egy blogot, falom a sorait, együtt élek a szereplőkkel abban a néhány órában, míg olvasok, elismételgetem a frappánsabb dialógusokat, vagy mondjuk, hogy annyira inspirál valakinek az írása, hogy hirtelen én is ellenállhatatlan vágyat érzek az írásra. Szóval, ezen szoktam töprengeni inkább, hogy én képes vagyok-e ilyen érzéseket generálni másokban. Egyébként semlegesek az érzéseim a történeteim felé, azon gondolkodom maximum, hogy hogyan tehetném őket a lehető legjobbakká. 

Kathy F.: Mi/Ki alapján alakítottad ki a blogod főszereplőinek/főbb szereplőinek a jellemvonásait?

Audrey: Ez mindig más, főképp azért, mert szerintem a főszereplők egymást is alakítják már a kitalálásuk másodpercétől fogva, hiszen már a különböző személyiségjegyek is generálják az adott szituációkat a történetekben. Arról nem is beszélve, hogy az én esetemben maga a történet szokta főképp alakítani a főbb szereplőket. Mármint megvan egy alapszituáció, és abban helyezek el embereket, meg révén, hogy jelenleg inkább a futball világában játszódó fanfictionöket írok, eleve nagyon meg van kötve a kezem főleg a férfi karakterek tekintetében. Ezt például arra értem, hogyha mondjuk egy pályán is heves vérmérsékletű, folyton sárgalapokat gyűjtő játékos a főszereplőm, akkor őt eleve nem tudom már a történetben kezes báránynak beállítani. 

Kathy F.: Honnan nyersz ihletet az íráshoz?

Audrey: Nálam ez az ihlet-dolog csak egy nagyon speciális állapotban létezik, tehát van néha olyanom, hogy tényleg folynak belőlem a szavak, nem kell megállni, nem kell zene, nem kell semmi. Ilyenkor simán megírok egy helyben egy komplett novellát, de egyébként nem nagyon hiszek az ihletben, mert, ha mindig erre az állapotra várnék, akkor havonta írnék maximum egy oldalt lebontva. Abban hiszek, hogy van pár szabad órám, leülök, és írok.

Kathy F.: Van olyan személy az életedben, aki sokat segít/ett az írásban, kisegít az írói válságból vagy éppen ihletet ad?

Audrey: Nincs különösebben, lévén, hogy bár a családom jó része tudja, hogy írok, nem igazán foglalkoznak vele. Talán az itt blogoló Noemi Solert tudnám megemlíteni, őrá pedig úgy tekintek, hogy neki bármit elmondhatok az írás terén, meg fog hallgatni. Néha már az is elég a segítséghez. 

Kathy F.: Milyennek tartod magadat mint írót és milyennek, mint bloggert?

Audrey: Írói minőségben nem tisztem magamat megítélnem, ezt megteszik helyettem inkább az olvasóim. Viszont mint blogger, úgy vélem, hogy nem vagyok olyan rokonszenves (főképp a kritikák terén, és ez főképp azoknak csapódik le így, akik az én hozzászólásaim előtt maximum annyit kaptak "kritikaként", hogy "jaj, de szupi, folytatást azonnal! *_*"), mint kellene lennem, és ebből kifolyólag sokan az én mentalitásom alapján ítélik meg a blogjaimat, és inkább nem olvassák, mert "hú, nem azt írta nekem, hogy szupi, hanem...". 

Kathy F.: Úgy véled jól tudod közvetíteni a gondolataidat az olvasóid felé?

Audrey: Az írásaimban nem mindig, de a kritikáimban igen. 

Kathy F.: Volt már olyan, hogy kevésnek érezted magad az íráshoz vagy éppen a feladás határán álltál?

Audrey: Nem. Ilyet általában véleményem szerint azok éreznek, akik a blogolás kedvéért írnak, nem pedig az írásuk kedvéért blogolnak. Én mindig írni fogok, van, hogy rosszat, van hogy jót. Ez előbbit maximum nem tárom a nagyvilág elé.